A héten már a második alkalommal látogat angol csapat Romániába. Kedden a Manchester City gázolta el 0-5-re a Steauát a BL play off-ban, a West Ham dolga azonban nehezebbnek ígérkezik az Astra elleni odavágón.

Az Astra és a West Ham tavaly is megmérkőzött egymással, hasonlóképp az EL főtáblára jutás volt a tét, akkor a románok örülhettek, hazai pályán 2-1-re győztek, a Boleyn Groundon pedig 2-2 lett az eredmény, így az Astra jutott a csoportkörbe.

A West Hamnek a tavalyi román kiránduláson kívül sincsenek túl kellemes emlékei az országról, eddig a román földön játszott meccseiken, mindössze egyszer tudtak nyerni, emellett két döntetlent és három vereséget értek el. További kedvezőtlen előjel lehet, hogy a bajnokságban is vereséggel indítottak, szemlátomást nem voltak játékban a szezon első meccsén hétfőn, a Chelsea elleni 2-1-es vereség alkalmával. Az EL-ben sem „ízlett” különösebben a kalapácsosoknak az előző forduló idegenbeli meccse, 2-1-re kaptak ki a szlovén Domzale-től.

Az aktuális román bajnok Astra csapata kissé beragadt a hazai pontvadászat rajtjánál, négy bajnoki meccs után mindössze a 9. helyen állnak, a BL selejtező előző köréből pedig a dán Koppenhága búcsúztatta őket. Hazai pályán masszívnak mondhatóak a románok, utóbbi 15 pályaválasztóként játszott meccsükből mindössze hármat buktak el.

Hiányzók/kétséges a játékuk

A hazaiaknál Alibec, míg a vendégeknél Cresswell és az argentin Lanzini hiányzik, mindnyájan sérülések miatt.

Várakozások

A párharc egyértelmű esélyese a West Ham, ugyanakkor kérdés, hogy mennyire is veszik komolyan az EL selejtezőt, bár a főtábla előtti utolsó körben bizonyára már senki sem szeretne elvérezni. Plusz motiváció számukra, hogy az előző szezonban az Astra ütötte el őket a csoportkörtől. Ugyanakkor a londoniaknak szemlátomást nem kimondottan fekszenek az idegenbeli meccsek a selejtezőkben, ráadásul nincsenek jó formában. Az Astra mellett szólhat, hogy több meccs van idén a lábukban, amit kis plusz akarattal, küzdelemmel kiegészítve akár ellensúlyozhatják a két csapat közti minőségbeli különbséget. Az odavágón nem valószínű, hogy eldől a párharc, döntetlen közeli eredmény várható.

A Bet365 oddsai a mérkőzésre

Astra (4.50) Döntetlen (3.75) West Ham (1.73)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .