Napjainkban egyre nehezebb megjósolni a meccsek eredményét elsősorban fociban. A bajnokságok egyre kiszámíthatatlanabbak. A sokszor biztosnak látszó 1,2 oddsok is a kelleténél gyakrabban vezetnek bukáshoz. Gyakran a tabella utolsó helyén álló csapat is képes megállítani az éllovast. Természetesen a legkiszámíthatatlanabb bajnokság továbbra is az angol Premier League.

Nézzük át, mely tényezők azok, amik ilyen szorossá tehetnek egy bajnokságot. A legfontosabb tény a játékosok túl vannak hajtva, és nagyon kitolódott az életkor. Ma egy klub képes 30-32 éves csatárokra csapatot építeni, és az utánpótlás egyre nehezebb. A fiatalok között nem könnyű észre venni a kiemelkedőt, köszönhetően a kifinomult edzés rendszernek, és a már már robotszerű termelésnek. Illetve az idős focisták miatt nem képesek megmutatni tudásukat, mivel keveset kerülnek pályára, így eltűnnek a süllyesztőbe. Egymástól lopkodják el a csapatok a veterán játékosokat, tőlük remélve a csodát. Emiatt van az, hogy egyik évben a csapat első helyen végez, majd következőben szinte egy teljesen más klubbot látunk. A kulcs játékosok eladás után képtelenek pótolni őket, más idős focisták leigazolásával próbálják helyettesíteni, persze ez sokszor nem válik be.

A legnagyobb probléma a kitolódott életkorral a sérülés veszély, ami egy szezonban többször előfordulhat, ennek következtében a legtöbb nagy csapat szétesik, és zsinórban veszítik el pontjaikat. Ha van is a csapatban kiváló fiatal játékos, akit betesznek helyette, képtelen felvenni a ritmust, mert alig volt pályán eddig. Ma már nincs olyan, hogy 3 nagy csapat uralja a Bl-t és biztosan tudjuk közülük kerül ki a győztes, mind ez kiszámíthatatlan lett.

Hogyan tudjuk ezt, mi sportfogadók előnyünkre fordítani?

Az sportfogadó irodák képtelenek alkalmazkodni ehhez a kiszámíthatatlan kimenetelekhez. Nem veszik eléggé figyelembe a kulcsjátokosok sérülését. Ennek következtében az oddsok nem reálisak. Első szabály 1,5 alatti oddsra nem fogadunk, ha van sérült kezdő játékos a keretben. Minden meccset át kell nézni, ahol a top csapatok mennek a tabella sereghajtói ellen, ezt kivetítve 6 bajnokságra komoly időtöltést jelent.

A következőt vizsgáljuk:

A már említett top játékosok sérültek e.

Mennyire veszi komolyan a csapat az összecsapást, sokszor csak gyakorló meccsnek fogják fel ezeket, és fejben nincsenek a pályán.

Milyen gyakran léptek pályára az elmúlt időszakban ( kimerültek, lehetséges a korai csere, esetleg a kezdőben sem lesznek benne, mert pihentetik őket),

A gyengébb csapatnak van-e esélye még arra, hogy ne essenek ki a bajnokságból. Ebben az esetben küzdeni fognak, és egy fejben már a következő meccsre készülő top csapatot könnyen elkaphatnak. Talán a legfontosabb tényező, hogy a nagy csapatok ezeket a töltelék meccseket biztos győzelemnek veszik.

Mire fogadunk:

Ha az összes tényező összejön, lehet egy hónapban csak 3-4 ilyen meccs van, akkor jöhet a fogadás. A top csapatra az odds 1,2-1,5 között legyen. A mi elsődleges fogadásunk a döntetlen, vagy kiscsapat győzelme. Tehát ha döntetlen, akkor is nyerünk, és ha a gyengébb klub nyer szintén. Erre a szorzó 4-5 között lesz, tehát ha 10 meccsből 3 alkalommal sikeres a stratégiánk, akkor már pluszban vagyunk. Másodlagos fogadás a kis csapat győzelme, a szorzó 9-15 között lesz, tehát 10 meccsből 1-2 sikeres fogadással már pluszban lehetünk. Ezek az oddsok a online sportfogadó irodákra vonatkoznak, az amatőröknek fenntartott lottózóban elérhető oddsok jóval alacsonyabbak. Fontos, ezek csak abban az esetben érvényesek, ha képesek vagyunk megtartani az önkontrollt és az előbb említett szabályokat betartjuk. Ha nincs megfelelő meccs, nem fogadunk!

Amennyiben szeretnétek a mi elemzéseinket megkapni, és nem bíztok még magatokban, regisztráljatok nálunk itt, és mi segítünk elindítani sportfogadó karriereteket.