A Premier League 21. fordulójának csúcsrangadóját az Old Trafford-on játsszák mégpedig a Manchester United és a Liverpool együttesei. Két kitűnő formának örvendő együttes találkozik. A vörös ördögök jelenleg a tabella 6. helyén állnak, eddigi 20 mérkőzésükből 11-et nyertek meg 6 döntetlen és 3 vereség mellett. Legutóbbi 6 bajnokijukat megnyerték s a Tottenham mellett a legjobb formának örvendő együttes. Hazai környezetben 10 mérkőzésből 5-öt nyertek meg 4 döntetlen és 1 vereség mellett, utolsó 5 bajnokijukból zsinórban 3-at nyertek meg 2 döntetlen mellett. A sérültek listáján Shaw szerepel, Rojo szerepeltetése kérdéses, ezen kívül Bially az Afrika Nemzetek Kupáján szerepel. Hír a hazaiak háza tájáról,hogy Schneiderlin az Everton-hoz igazolt. Hét közben Mourinho együttese a Ligakupa első elődöntőjén nyert s már csak a visszavágó választja el a United-et a döntőtől. A vendég Liverpool kitűnő őszt követően jelenleg a tabella 2. helyén áll mindössze 5 ponttal a Chelsea mögött. Eddigi 20 mérkőzésükből 13-at nyertek meg 5 döntetlen és 2 vereség mellett. Legutóbbi 5 bajnokijukon 4 győzelmet értek el 1 döntetlen mellett. Idegenben 11 mérkőzésből 6-ot nyertek meg 3 döntetlen és 2 vereség mellett, legutóbbi 5 idegenbeli bajnokijukon 2 győzelem mellett 2 döntetlent értek el és 1 vereséget szenvedtek el. A sérültek listáján Ings szerepel valamint Grujic és Matip sem valószínű,hogy pályára lép. Mane az Afrika Nemzetek Kupáján szerepel. A Liverpool is a Ligakupában szerepelt a hét közben s némi meglepetésre vereséget szenvedett a Southampton otthonában ám csak minimális különbséggel így jó esély van rá,hogy a döntőben bejussanak. A két együttes őszi összecsapása 0:0-ra végződött. a mérkőzés esélyese a hazai együttes de egy effajta rangadón bármi megtörténhet. Kitűnő mérkőzés előtt állunk.

Manchester United: De Gea;Valencia;Jones;Rojo;Darmian;Pogba;Carrick;Herrera;Mkhitaryan;Ibrahimovic,Martial

Liverpool: Mignolet;Alexander-Arnold;Lovren;Klavan;Milner;Can;Henderson;Wijnaldum;Firmino;Origi;Lallana

A mérkőzést a Liverpool kezdte. 3.perc. vendég szöglet melyet követően Can elől fejelték ki a labdát, az újabb sarokrúgás De Gea kezei közt landolt. 13.perc: Martial jobb oldali beadását Ibrahimovic pöccintette a kapu mellé. 18.perc: Alexander-Arnold lőtt távolról a kapu fölé, a kirúgást követően Mignolet elé került a labda aki Ibrahimovic-ba lőtte de szerencséjére a labda a kapu tetején landolt. 19.perc: Pogba kapott kitűnő labdát ám lövése ha centikkel is de elkerülte a kaput. 21.perc: Mkhitaryan beadását Mignolet húzta le. 23.perc. vendég szabadrúgás melyet a pálya jobb oldaláról Milner ívelt be ám a labda De Gea kezébe került. 24.perc. Alexander-Arnold lövését blokkolta Martial. 26.perc. Jones aludt el a pályán így vendég szöglet következhetett melyet követően Pogba ért kézzel a labdába így büntető következett. A 11-est Milner lőtte a kapu jobb oldalába 0:1! 31.perc: Lovren sárgult be, az ezt követő szabadrúgást szöglet követte melyet követően hazai szabadrúgás következett a 16-os vonala előle kitűnő szögből. A pontrúgást Ibrahimovic lőtte a kapura de Mignolet jól helyezkedett s védeni tudott. 33.perc: hazai sarokrúgás melyből helyzet nem alakult ki. 35.perc: vendég szöglet melyet De Gea húzott le. 36.perc. hazai szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. 39.perc: vendég kontra melynek végén Lallana lövését blokkolta a hazai védelem. 41.perc. Herrera kitűnő labdáját Mkhitaryan lőtte Mignolet kezébe. nagy bravúr volt, illetve nagy ziccer maradt ki. 43.perc: vendég szabadrúgás melyet  sarokrúgás követett. A szögletből helyzet nem alakult ki. A hosszabbítás 1 perc melyben helyzet már nem alakult ki.

A második félidőt a Manchester United kezdte. A félidőben Rooney érkezett Carrick helyére a hazai oldalon. 49.perc: Jones mentett fejjel szögletre melyet követően helyzet nem alakult ki. 50.perc: hazai szöglet melyből helyzet nem alakult ki. 51.perc. Rooney középre tett labdáját a vendég védelem rúgta ki a kapu torkából, ezt követően hazai szabadrúgás következett melyet követően Mkhitaryan beívelését vágták ki a vendég védők. 55.perc. Mkhitaryan kapott kitűnő labdát melyet nemes egyszerűséggel középre lőtt de Martial lemaradt róla. 55.perc. hazai szöglet melyet követően Mignolet öklözte ki a labdát. 57.perc: Rooney középre adását Mignolet fogta könnyedén. 60.perc. Pogba lövése kerülte el a vendég kaput. 61.perc: Coutinho lépett a pályára Origi helyére a vendégeknél. Coutinho rögtön pályára lépését követően helyzetbe is került de végül a kapu mellé lőtt. 63.perc: Coutinho lövését Valencia blokkolta. 64.perc: Rooney lövése kerülte el kevéssel a kaput. 65.perc. Mata lépett a pályára Martial helyére. 66.perc: Coutinho lövését blokkolta Rojo. 67.perc: Lallana lövését fogta De Gea. 75.perc: vendég kontra ahol Wijnaldum fejelt a léc fölé. 76.perc: Darmian helyére Fellaini állt be a hazaiaknál. 82.perc: Rooney lőtt lesről  Mignolet lábába, az ítélet téves volt de az eredmény nem változott. 84.perc: egy kapu előtti kavarodás után előtt Fellaini fejese landolt a kapufán majd Ibrahimovic fejelt a kapufáról a gólvonal mögé 1:1! Hihetetlen jelenetek játszódtak le a kapu előtt. 86.perc: Wijnaldum lövését Jones blokkolta, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. 91.perc Herrera sárgult be. A hosszabbítás 4 perc, 93.perc. újabb vendég kontra melyet De Gea állított meg. Ezzel ért véget az összecsapás.

Az első félidőben mindkét együttes óvatosan kezdett. Az első valamire való helyzetet a vendégek dolgozták ki ám a nagyobb gólhelyzetet már a hazai együttes. Mignolet azonban a helyén volt sőt egy Pogba hibát követően a vendégek jogos 11-est követően megszerezték a vezetést. A hazaiak ezt követően igyekeztek nyomni ám csak ziccerig jutottak találatig már nem. A második félidőben a hazaiak mindent bele adtak ám találatig a ziccerek ellenére sem jutottak. A vendégek tartották az eredményt s Coutinho beállásával veszélyes kontrákat is vezetni tudtak. A cseréket követően a hazaiak az utolsó 20 percre felfrissültek. Rooney és Fellaini beállása rejtély ám a teljesítményük láttán érthető. A Liverpool 1 pontért érkezett s ezt meg is szerezték. Véleményem szerint nem szolgáltak rá a vendégek ám a focit nem érdemre játsszák. Az eredménnyel azonban a hazaiak sem lehetnek elégedetlenek mert így azt gondolom még a bajnoki reményeik életben maradtak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .