A Premier League 9. fordulóját rendezik meg vasárnap. A forduló rangadója mára már csak a két klub múltja miatt tekinthető rangadónak, hiszen az elmúlt évek tendenciája miatt a Mersey partiak messz felülmúlták a Ferguson által elhagyott vörös ördögöket. A két egyesület mintha az idős során felváltva emelkedne majd tűnne el a sikeresség tekintetében.Amióta létezik a Premier League elnevezés az ASngol első osztályban a Liverpool nem nyert még bajnokságot míg a United 13-at is. Az azt megelőző időkben ugyanakkor épp a Liverpoolról szólt szinte minden, kevés United siker mellett. A az dőben méginkább visszamennénk ismét a Vörös Ördögök sikereit láthatnánk. Az idei bajnoságban eddig a Liverpool minden meccsét megnyerte szép látványos játékkal. A hazaiakról ugyanakkor minden leírható épp csak az eredményes és látványos játék nem. Solskjaer irányítási hivatalos kinevezése óta egyfajta csalódás a szurkolók körében. Jelenleg a klub elmúlt 30 évének legrosszabb rajtját éli meg, s ki tudja az idény ha az eddigi mederben folyik tovább hová is vezet. Kiesés szele????? A mai mérkőzés esélyese a vendég alakulat sőt akár több gólos vendég sikerre is lehet számítani.


Manchester United: De Gea;Wan-Bissaka;Lindelöf;Maguire;Rojo;Young;Fred;McTominay;Pereira;Rashford;James


Liverpool: Alisson;Arnold;Matip;Van Dijk;Robertson;Wijnaldum;Fabinho;Henderson;Mane;Firmino;Origi


A mérkőzést a Manchester United kezdte. 10.perc: Firmino lőtt a kapu mellé. 13.perc: Wijnaldum lőtt De Gea kezébe. 21.perc: Pereira lövését blokkolták, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. 26.perc: McTominay lött Alisson kezébe. 34.perc: De Gea védett nagyot Firmino lövésénél. 36.perc: James jobb oldali beadását Rashford lőtte közelről a kapuba 1:0! Szinte a semmiből.. 38.perc. Mane lőtt a hálóba ám végül kezezés miatt elvették a találatot. Több helyzet nem alalakult ki a félidőben.


A második félidőt a Liverpool kezdte. 60.perc: Origi helyére Chamberlain állt be. 67.perc: Rashford hagyott ki helyzetet. 70.perc: Fabinho sárgult be. 71.perc: Henderson helyére Lallana érkezett. 82.perc: Keita állt be Wijnaldum helyére. 83.perc: Fred lőtt a kapu mellé. 84.perc: Martial érkezett Rashford helyére. 85.perc. Robertson lőtt közelről a kapuba melyet Lallana küldött elé. A hosszabbításban Chamberlain lőtt 25 méterről centikkel a kapu mellé. 93.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 94.perc: Williams állt be Pereira helyére. 96.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. Ezzel ért véget a találkozó. 


Az első játékrészben a vendégek játszottak fölényben s több kisebb helyzetet is kialakítottak. A hazaiak első valamire való megmozdulásából gól született míg a vendégek szabályos keretek közt idáig nem jutottak az első félidőben. A második félidőben a vendégek ismét fölényben játszottak s a hazaiak csupán egy valamire való helyzetig jutottak. A végén a vendégek megérdemelten egyenlkítettek ki. Összességében jó mérkőzést láthattunk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .