A legősibb kupasorozatban elérkezett az egyenes kieséses szakasz egy újabb állomása ahol kiderül mely együttesek jutnak a legjobb 8 együttes közé. A sorsolás az idei évben nem kíméli a Manchester United-et akik az előző fordulóban idegenben verté ki a sorozat legeredményesebb együttesét az Arsenal-t. Majd ebben a körben a szintén nem túl szerencsés Chelsea együtteséhez látogatnak a Stand Ford Bridge-re. A két együttes hullámzó szezont produkál. A hazaiak rendkívül jól kezdte Sarri kezei alatt majd szépen fokozatosan elkezdtek leszakadni a top 3 együttestől a Premier League-ben. Igaz a Manchester City-t megverték Decemberben hazai pályán majd a múlt héten idegenben 6:0-ra kaptak ki a manchesteri együttestől. A szezon közben csődöt mondó Moratán túl is adtak ám nem úgy tűnik,hogy csak a támadóval lett volna probléma. A hét közben aztán igaz idegenben nehézkesen de legyőzték a Malmö együttesét. A Bajnokságban utolsó 5 meccsükből 3-at vesztettek el s mindössze 2-őt nyertek meg s ezzel át is adták mai ellenfelüknek a Manchester United-nek a biztos BL-t érő helyet. A vendégek Solskjaer kinevezése óta szárnyaltak egészen a hét közepi BL vereségig. A bajnokságban utolsó 5 meccsükből 4-et nyertek meg 1 döntetlen mellett ami kitűnő mutató. Kérdéses, hogy a megsérült középpályás duó miben befolyásolhatja a vörösök játékát ezen a találkozón, ahol ráadásul idegeben kell szerepelni. A két együttes nehéz meccsek előtt áll hiszen a hazaiak bejutottak a ligakupa döntőbe ahol a Manchester City vár rájuk, a vendégekre pedig a Liverpool a bajnokságban igaz hazai pályán, majd a BL visszavágó Párizsban. Jó mérkőzés előtt állunk.

Chelsea: Kepa;Alonso;Luiz;Rüdiger;Azpilicueta;Kovacic;Jorginho;Kante;Pedro;Higuain;Hazard

Manchester United: Romero;Young;Smalling;Lindelöf;Shaw;Pogba;Matic;Herrera;Mata;Lukaku;Rashford

A mérkőzést a Manchester United kezdte. 3.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 5.perc: Rashford lőtt éles szögből a kapu fölé. 9.perc: Smalling fejelt Kepa ölébe. 12.perc: Pedro lőtt kitűnő helyzetből ám Romero hárítani tudott. 13.perc: Hazard próbálkozása kerülte el centikkel a jobb kapufát. 15.perc: Herrera lőtt veszélyesen a kapu mellé. 16.perc: Matic sárgult be. 17.perc: Higuain fejelt a kapu mellé kevéssel. 20.perc: Rashford lövését hárította Kepa. 21.perc: Young sárgult be. 29.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 31.perc: Luakaku adott középre ahol Herrera érkezett s fejelt a kapuba 0:1! Ezt követően a Chelsea birtokolta többet a labdát majd a 45.percben Rashford kanyarintott középre ahol Pogba érkezett s fejelt a hálóba 0:2! Ezzel véget is ért a félidő.

A második félidőben a Chelsea végezte el a középkezdést. 49.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 54.perc: két hazai szöglet helyzet nélkül. 56.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 58.perc: Willian érkezett Pedro helyére. 59.perc: hazai szöglet ám helyzet ebből sem alakult ki. 60.perc: Rüdiger sárgult be. 64.perc: Hazard lövését Romero hárította magabiztosan. 65.perc: hazai szöglet gólveszély nélkül. 66.perc: Kante sárgult be. 67.perc: a videobírózást követően nincs büntető a hazaiak javára. 71.perc: Barkley érkezett Kovacic helyére illetve Lukakut Sanchez váltotta. 76.perc: Mata helyére Pereira érkezett. 82.perc: Azpilicueta helyére Zappacosta állt be. 85.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. A hosszabbítás 6 perc, 94.perc: Rashford helyére McTominay érkezett. 96.perc: utolsó hazai szöglet melyből találat nem született. Ezzel ért véget az összecsapás.

Az első játékrészben a vendégek kezdtek jobban s több helyzetet is kialakítottak. A hazaiak a 20. percre ocsúdtak fel s ezt követően több kisebb helyzetet ők is kidolgoztak. Herrera és Pogba révén azonban a vendégek két fejes góllal kitűnő pozícióba kerültek. A második játékrészben a hazaiak mindent megtette,hogy a kapuba találjanak ám a vendégek védelme úgy fest kezd összeérni mert igaz ziccer nem igen adódott a hazaiak előtt. Összességében a vendégek megérdemelten jutottak a legjobb 8 együttes közé.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .