Labdarúgás elemzések

MANCHESTER UNITED F.C. – MANCHESTER CITY F.C.

A Premier League 34. fordulóját rendezik meg a hét közben. A forduló csúcs rangadója ezúttal egy városi derbi ahol a Manchester United fogadja hazai környezetben a Manchester City gárdáját. A két klub hasonló előjelekkel érkezik e mérkőzésre hisz...

MANCHESTER CITY F.C. – TOTTENHAM HOTSPUR

A szerdai nap slágermérkőzése a két angol gigász összecsapása ahol a Manchester City játszik a Tottenham Hotspur ellen. A két együttes múlt heti mérkőzésén némi meglepetésre a londoniak simán nyerni tudtak Son révén. Ettől függetlenül a City kitűnő...

JUVENTUS F.C. – AJAX F.C.

A Bajnokok Ligája negyeddöntői a keddi játkénapon is folytatódnak. Az első összecsapásokat követően körvonalazódni látszódik a legjobb 4 mezőnye ám ebből még messze menő következtetéseket nem szabad levonni. A visszavágókat minden képen le kell játszani. Nincs ez a...

TOTTENHAM HOTSPUR – MANCHESTER CITY F.C.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőivel folytatódik az első számú nemzetközi kupasorozat. A keddi játéknapon két mérkőzést rendeznek ahol 3 angol együttes is pályára lép. A Liverpool a Porto együttesét fogadja míg a Tettenham Hotspur a Manchester City együttesét immár...

F.C. BARCELONA – ATLETICO MADRID

A Spanyol Bajnokság 31. fordulóját rendezik meg a hétvégén. A listavezető Barcelona hazai közönség előtt fogadja legközvetlenebb riválisát az Atletico Madrid-ot. A két együttes között 8 pont a távolság köszönhetően a Barcelona hét közbeni pontvesztésének a Villareal otthonában....

MAGYARORSZÁG – HORVÁTORSZÁG

A 2020-as Európa Bajnokság selejtezői kezdetüket vették. A Magyar válogatott Nagyszombaton Szlovákia ellen lélektelen játékkal 2:0-ás vereségbe szaladt. A hazaik kiegyensúlyozottan játszottak s a magyar védelem illetve kapus hibákat kíméletlenül használták ki. Emiatt hatalmas lépéshátrányba került válogatottunk már...

BAJNOKOK LIGÁJA NEGYEDDÖNTŐ SORSOLÁS

A Bajnokok Ligája a nyolcaddöntőket követően a negyeddöntő sorsolásával folytatódik. Kitűnő s helyenként történelmi párharcok szemtanúi lehettünk az előző körben. Tíz év elteltével ismét 4 angol együttes a legjobb 8 csapat között. ugyanakkor mindössze 1 spanyol és 1 olasz...

PARIS SAINT GERMAN – MANCHESTER UNITED F.C.

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágói folytatódnak. A sorozat egyik kuriózumának számított amikor a PSG és a Manchester United-et összesorsolták. E két együttes még nem találkozott az egyenes kieséses szakaszban illetve a párizsiak még nem nyertek angol földön egészen az...

REAL MADRID F.C. – F.C. BARCELONA

A Spanyol Bajnokság 26. fordulóját rendezik meg. Az egész bajnokság figyelembe vételével gyakorlatilag a legjobban várt mérkőzés következik a mai napon. A Real Madrid hazai pályán fogadja az ősi rivális Barcelona együttesét. A párharc több szempontból is pikáns. A...

MANCHESTER UNITED F.C. – LIVERPOOL F.C.

A Premier League 27. fordulójában két ősi rivális néz farkas szemet az Old Trafford-on. A hazaiak a Liverpool együttesét fogadják. A vendégek nagyszerű idényt futnak, a bajnokságot vezetik igaz minimális előnnyel a Manchester City előtt s ezen kívül a...

SZERETNÉL NAPI TIPPEKET KAPNI? REGISZTRÁLJ!!!

Add meg neved és e-mailcímedet ahova küldhetjük a tippjeinket.

Regisztráció kizárólag 18+ év felett megengedett. A megadott információkat bizalmasan kezeljük!