Az angol ligakupa negyeddöntőjét rendezik a héten, 2 elődöntős kiléte már ismert, a tegnapi nap folyamán a Liverpool és a Hull City harcolta ki a legjobb 4 közé jutást, a mai napon az Arsenal-Southampton, Manchester United-West Ham párosításokból kerül ki a másik két továbbjutó.
Mind az Arsenal mind a Soton érdekelt nemzetközi porondon. Az ágyúsok már biztos továbbjutók a BL egyenes kieséses szakaszába, míg a Szentekre bő egy hét múlva sorsdöntő mérkőzés vár az EL utolsó csoportkörében. Az Arsenal a bajnokságban a már megszokott 4. helyén áll, míg a Southampton csak a 10. helyet foglalja el a tabellán. A Southamptonnak nagy esélyt jelenthet, hogy az élcsapatok nem mindig veszik teljesen komolyan az EFL kupát, az viszont már kevésbé jó hír számukra, hogy az ágyúsok augusztus óta nem kaptak ki, azóta 19 mérkőzést játszottak le, ráadásul a vendégek lehetnek fáradtabbak, hiszen ők csütörtökön Csehországban és szombaton bajnokit is játszottak, így 6 nap alatt a 3. mérkőzésük lesz a mai, az Arsenal ezzel szemben Londonban játszhatta a szerdai BL mérkőzését és a bajnokiját is. Várhatóan mindkét oldalon lesz változás a hétvégi kezdő csapathoz képest, a körülményeket figyelembe véve inkább az Arsenal oldalára szállnék be, a DNB hazai 1.40-ért jó ajánlatnak tűnik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .