A Premier League 4. fordulóját rendezik meg a hétévégén. Mint egyik egyik forduló ez sem marad rangadó nélkül Ezúttal a nagy hatosból két londoni alakulat játszik városi derbit az Emirates Staionban. Az Arsenal hazai pályán fogadja a Tottenham együttesét. A két együttes közül meglepő módon Emery együttese kezdte kicsivel jobban a szezont. Eddig csupán a Liverpool vendégeként kapott ki a londoni együttes. A Tottenham a Newcastle együttese ellen ráadásul hazai pályán szenvedett vereséget illetve egy döntetlent is kiharcolt a Manchester City vendégeként. Az esléyek egyik együttes mellett sem szólnak. A Tottenham együtt maradt sőt középpályán erősödött míg azArsenal jól igazolt a szezon előtt. Érdekes mérkőzés előtt állunk.


Arsenal: Leno;Kolasinac;Luiz;Sokratis;Niles;Torreira;Xhaka;Guendouzi;Aubameyang;Lacazette;Pepe


Tottenham: Lloris;Sanchez;Alderweireld;Vertonghen;Rose;Winks;Sissoko;Lamela;Eriksen;Son;Kane


A mérkőzést a Tottenham kezdte. 2.perc: Pepe lőtt a kapu fölé közelről. 6.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 10.perc: Lamela lövését még védte Leno ám Eriksen ismétlését már nem tudta 0:1! 16.perc: eriksen lövését védte leno szép mozdulattal. 18.perc: Son hagyott ki nagy ticcert illetve Leno védett hatalmasat. 19.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 23.perc. hazai szöglet helyzet nélkül. 28.perc: Rose sárgult be. 29.perc: két hazai szöglet helyzet nélkül. 32.perc: Lamela sárgult be. 39.perc: Xhaka a 16-oson belül szabálytalankodott így vendég büntető következett melyet Kane be is lőtt 0:2! 43.perc: Pepe hagyott ki nagy helyzetet. 44.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 46.perc: Lacazette vágta a kapuba a labdát 1:2! Ezzel ért véget az első játékrész.


A második félidőt az Arsenal kezdte. 49.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 52.perc: Son lövését blokkolta a védelem majd a vendég szögletet követően a hazaiak hozhatták a labdát. 56.perc: Guendouzi lövését Lloris védte óriási bravúrral. 56.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 57.perc: Eriksen sárgult be. 60.perc: Kane lövését védte Leno. 61.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 63.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 64.perc: Lacazette sárgult be. 65.perc: Torreira helyére Ceballos állt be. 66.perc: Ceballos lövését Lloris védte bravúrral. 66.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 67.perc: Mkhitaryan érkezett Lacazette helyére. 71.perc: Aubameyang lőtt a kapuba Guendouzi labdáját követően 2:2! 74.perc: Winks sárgult be. 75.perc: 3 egymást követő szöglet következett hazai részről melyekből helyzet nem alakult ki. 78.perc: Pepe sárgult be. 79.perc: Son helyére Lo Celso állt be. 81.perc: a videóbíró elvett egy gólt a hazaiaktól jogosan. 84.perc: Aubameyang lövését blokkolta a védelem. 87.perc: Sokratis sárgult be. 90.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. A hosszabbítás 5 perc, 92.perc: Xhaka sárgult be. Több nagy helyzet nem alakult ki.


Az első játékrészben a ahaziak erősen kezdtek majd a vendégek vették át az irányítást. Rögtön találattal indítottak majd több ziccert is kialakítottak. A féliső végi gólváltás után a vendégek fordultal előnnyel. A második játékrészben a ahzaiak mindent beleadtak s rengeteg helyzetet dolgoztak ki melyek közül egyet be is tudtak lőni. A mérkőzést mindkét együttes megnyerhette volna ám végül igazságosnak mondható döntetlen született.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .