A Premier League az új év ellenére sem áll le. A 2020-as naptári év első napján már a 21. fordulót rendezik meg. A forduló szerdai játéknapjának záró mérkőzése igazi csemege lesz az angol foci szerelmeseinek, hiszen két ősi rivális az Arsenal és a Manchester United küzd meg egymással az Emirates Stadionban. A két együttes nem zárt túl fényes őszi szezont, azonban a vendégek legálább a top 4-hez belátható távolságon belül vannak míg a hazaiak gyakorlatilag fényévekre a Bajnokok Ligája helyezésektől. Az Arsenalban az előző mérkőzésen hazai pályán debütáló Arteta nem pont egy Chelsea elleni zakóról álmodhatott, ráadásul pár nappal később az egyre inkább összeszedett vörös ördögök látogatnak a több sebből vérző Arsenal otthonába. Igaz a Manchester United sem halmozza a győzelmeket, pláne nem idegenben. Összességében egy igazi három esélyes meccs előtt állunk ahol a magas iram szinte garantált.


Arsenal: Leno;Kolasinac;Luiz;Sokratis;Niles;Torreira;Xhaka;Aubameyang;Özil;Pepe;Lacazette


Manchester United: De Gea;Wan-Bissaka;Lindelöf;Maguire;Shaw;Matic;Fred;James;Lingard;Rashford;Martial


A mérkőzést az Arsenal kezdte. 3.perc: Koasinac sárgult be. 5.perc: vendág sarokrúgás melyből helyzet nem alakult ki. 8.perc: szinte a semmiből Pepe elé került a 16-oson belül a labda aki a kapuba lőtt 8 méterről 1:0! 21.perc: Aubameyang lőtt nagy helyzetből a kapu fölé. 33.perc: Lacazette került helyzetbe ám ezt elpuskázta. 34.perc: Torreira közeli próbálkozása kerülte el a kaput. 38.perC: Pepe rázta le édőjét majd lőtt kevéssel a bal kapufa mellé 9 méterről. 42.perc: hazai szöglet melyet követően banális jelenetsor végén Sokratis lőtt a léc alá 2:0! Úgy fest a mérkőzés eldőlt. Ezzel véget is ért az első féliső érdemi része. 


A második félidőt a Manchetser United kezdte. 53.perc: előbb Lingard próbálkozott gólszerzéssel majd James kísérletét hárította Leno könnyedén. 58.perc: Pereira állt be Lingard helyére majd James-et Greenwood váltotta. 59.perc: Pereira lőtt kevéssel a kapu mellé. 62.perc. Nelson érkezett Pepe helyére. 69.perC: Kolasinac helyére Saka érkezett. 72.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 74.perc: újabb helyzet nélküli vendég szöglet. 79.perc: De Gea védte Saka lövését. 81.perc: Matic helyére Mata érkezett. 82.perc: Mata sárgult be. 83.perc: Lacezette helyére Guendouzzi állt be. 87.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. A hosszbbítás 4 perc, melyben nagy helyzet már nem alakult ki. 


Az első játékrészben a vendégek a kitámadó hazaikat majdnem meg tudták lepni. Ám ezt követte a hazai vezető találat majd a sorra nagy hazai ziccerek maradtak ki. A félidő végi második hazai találat szinte bizonyosan el is döntötte a mérkőzést. A második félidőben a vendégek többet próbálkoztak ám igazán nem voltak élesek. A hazaiak újabb gólt nem tudtak lőni, így maradt a félidőben kialalkult 2:0-ás végeredmény. 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .