A Premier League 25. fordulóját rendezik meg a hétvégén. A forduló rangadóját a bajnok Manchester City játssza otthon az Arsenal ellen. A két együttes közül egyértelműen a hazaiak örvendenek jobb ormának. Igaz épp az előző játéknapon egy könnyedebbnek tűnő mérkőzést veszítettek el a Newcastle otthonában 2:1-re ám ezt leszámítva jó játékkal hozzák a kötelezőt, sőt Januárban a Liverpool gárdáját is megverték otthon. Az Arsenal-nak több problémája is akadt z utóbbi időben. Igaz a Chelsea együttesét kitűnő játékkal megverték ám a kisebb játékerejű együttesek ellen sorra pontot vesztettek s kiestek a Manchester United ellen az FA Kupából. Ezen kívül egy esetleges mai vereséggel már a 6. helyre szorulnak Solskjaer együttese mögé. A hazaiak több fronton állnak még s jó eséllyel idén akár több trófeát is begyűjthetnek többek közt akár a Bajnokok Ligája trófeáját is. Jó mérkőzés előtt állunk.

Manchester City: Ederson;Laporte;Otamendi;Fernandinho;Walker;De Bruyne;Göndogan;Silva;Sterling;Aguero;Silva

Arsenal: Leno;Lichtsteiner;Mustafi;Koscielny;Monreal;Kolasinac;Guendouzi;Torreira;Iwobi;Aubameyang;Lacazette

Az első félidőt az Arsenal kezdte. 1.perc: egy vendég bakit követően Aguero elé került a labda aki a hálóba fejelt 1:0! Gyors gól akárcsak a Newcastle ellen szintén az első minutumban. 5.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 9.perc: Laporte tört előre majd lőtt a hálóba ám les címén joggal érvénytelenítették találatát. 10.perc: előbb Aubameyang került helyzetbe majd az ezt követően szögletből Monreal érkezett jól fejelt a hálóba 1:1! 18.perc: hazai szöglet melyet követően Otamendi került helyzetbe ám lövését Leno üggyel bajjal hárította. 23.perc: hazai szöglet ám gólveszély nem alakult ki belőle. 28.perc: De Bruyne lőtt a keresztléc fölé. 35.perc. újabb hazai sarokrúgás helyzet nélkül. 39.perc: Kolasinac lövését védte Ederson. 40.perc: Torreira sárgult be. 42.perc: Aubameyang került helyzetbe majd a szögletet követően a hazaiak tudtak kontrázni s egy káprázatos akció végén Aguero 3 méterről lőtt a kapuba 2:1! 46.perc: De Bruyne lőtt a kapu mellé.

A második játékrészt a Manchester City kezdte. 52.perc: De Bruyne dolgoztatta meg Leno kapust. 53.perc: ismét Leno volt munkában az állás nem változott. 61.perc: Aguero helyezkedett jól majd talán a karjával sodorta a labdát közelről a hálóba 3:1! 65.perc: Gündogan sárgult be. 66.perc: Iwobi helyére Ramsey állt be illetve Kolasinac helyére Denis Suarez. 76.perc: Aguero volt kapura veszélyes de nem szerzett újabb gólt. 79.perc: Mustafi helyére Mavropanos állt be illetve Jesus váltotta Aguero-t. 88.perc: De Bruyne helyére Mahrez érkezett. Több helyzet nem alakult ki a mérkőzésen.

Az első játékrészben a hazaiak kezdte iszonyatosan jól s egy hibát kihasználva rögtön megszerezték a vezetést. Ezt követően a vendégek gyorsan egyenlítettek. A City ezt követően az egész félidőben szédületes focit produkált mely a 44.percben gólt is eredményezett megérdemelten. A második játékrészben a hazaiak lefocizták az Arsenalt. Igaz a vendégeknek is akadt egy egy veszélyes helyzetük ám talatot ismét Aguer szerzett vitatott körülmények között. Összességében a City megérdemelten nyert ekkora különbséggel.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .