A Serie A 21. fordulóját rendezik meg a hét végén. A hétvége rangadóját a tabellán 5. helyen álló Milan és a 3. helyen álló Napoli játssza. A Milan eddigi 19 meccséből 11-et nyert meg 4 döntetlen és 4 verség mellett. Legutóbbi 5 bajnokijukon 2 győzelem mellett 2 döntetlent és 1 vereséget szenvedtek el. A San Siró-ban 10 meccset játszott a Milan s ezek közül 7-et nyert meg 2 döntetlen mellett s mindössze 1 vereséget. Az utolsó 5 hazai bajnokijukon 3 győzelmet szereztek 2 döntetlen mellett. A sérültek listáján Locatelli;Montolivo és Romagnoli szerepel, ezen kívül kérdéses a játéka Fernandez-nek. A vendég Napoli eddigi 20 mérkőzéséből 12-őt nyert meg 5 döntetlen és 3 vereség mellett. Legutóbbi 5 mérkőzésükön 4 győzelmet arattak 1 vereség mellett. Idegenben 9 mérkőzésből 4-et nyertek meg 3 döntetlen és 2 vereség mellett. Legutóbbi 5 idegenbeli bajnokijukon 3 győzelmet arattak 1 döntetlen és 1 vereség mellett. Az Afrika kupán El Kadduri;Ghoulam és Koulibaly szerepel így nem lépnek pályára, Milik szereplése kérdéses. A két együttes őszi összecsapását a Napoli nyerte 4:2-re. A mérkőzésnek nincs igaz esélyese. Jó mérkőzés előtt állunk.

Milan: Donnarumma;Calabria;Paletta;Gomez;Abate;Pasalic;Sosa;kucka;Bonaventura;Bacca;Suso

Napoli: Reina;Hysaj;Tonelli;Albiol;Stiric;Hamsik;Jorginho;Allan;Callejon;Mertens;Insigne

A mérkőzést a Milan kezdte. 3.perc: a hazai védők Mertens elől mentettek nagyot. 6.perc: Isigne kapott pontos passzot Merten-től s 16 méterről lőtt a kapuba 0:1! Donnarumma alaposan benne volt a bekapott gólban. 9.perc: Callejon kapott kitűnő labdát szintén Mertens irányából s lőtt a kapuba 0:2! Szenzációsan kezdtek a vendégek. 12.perc: Mertens sárgult be. 22.perc: Calabria sárgult be. 26.perc: Sosa sárgult be. 28.perc: hazai szabadrúgás melyet Abate lőtt a kapu mellé. 29.perc: Mertens kapott jó labdát majd lőtt a kapu közepe felé ám Donnarumma ezúttal a helyén volt. 30.perc: Sosa lövését blokkolták. 35.perc: Bonaventura beadását vágták ki így hazai szöglet következett melyet követően Gomez fejelt közelről a kapu mellé. 37.perc, Bacca helyzetét követően Kucka elé került a labda aki egy az egyben megverte védőjét majd okosan lőtt a kapu bal sarkába 1:2! 38.perc: Strinics sárgult be. A hosszabbítás 1 perc. 46.perc: Tonelli sárgult be. Ezzel ért véget az első félidő.

A második félidőt a Napoli kezdte. 47.perc: Palasic fejelt 5 méterről a kapu mellé. 48.perc. Sosa közép távoli lövése kerülte el a kaput. 51.perc: Gomez sárgult be. 52.perc: Insigne lőtt szabadrúgás kapura de a labda a kapu fölé ment. 56.perc: Bacca is besárgult. 59.perc. Bacca kapott kitűnő labdát de végül menteni tudtak előle. 6.perc: hazai szöglet melyből helyzet nem alakult ki. 61.perc: Jorginho helyére Diawara állt be. 62.perc: hazai szöglet melyből helyzet ezúttal sem alakult ki. 64.perc: Insigne lőtt centikkel a bal kapufa mellé. 68.perc: Bacca kapott jó labdát ám Reina védeni tudott. 70.perc: Mertens lőtt távolról kapura ám lövését Donnarumma hárítani tudta. 72.perc. vendég szöglet melyet követően újabb sarokrúgás következett helyzet azonban nem alakult ki. 73.perc: Lapadula állt be Bacca helyére. 74.perc: Zielenski állt be Hamsik helyére valamint Sosa helyére Bertolacci érkezett. 82.perc: Callejon sárgult be. 85.perc: Allan helyére Rog állt be. 86.perc: Psalic helyére Niang állt be. 87.perc: vendég szöglet melyből helyzet nem de hazai kontra kialakult ám gól helyett hazai szöglet következett. A sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. A hosszabbítás 5 perc, 94.perc. Lapadula elől tisztázott a védelem. 95.perc: hazai szabadrúgás melyet követően a felfutó Donnarumma fejelt kapura de Reina hárítani tudott, s ezzel ért véget sz összecsapás.

Az első játékrészben a vendégek kezdtek elsöprő lendülettel s rögtön két találatot is jegyeztek. Nem sokon múlt a 0:3 ám Donnarumma bravúrral tudott hárítani. A félidő végére a hazaiak is jelezték hogy a pályán vannak Kucka révén. A találat után sok helyzet már nem alakult ki. Az első félidő tempója kitűnő volt. A második A hazaiak számtalan helyzetet alakítottak s hagytak ki. A vendégek egy-egy kontra révén tudtak veszélyeztetni de találatig már ők sem jutottak. Egyik kapus sem unatkozott a ma este folyamán csakúgy mint a nézők sem. Kitűnő összecsapást hozott a mérkőzés számtalan szép jelenettel. a az olasz foci savát borsát láthattuk! A hazaiak talán megérdemelték volna legalább az egyik pontot de… csupán egyszer találtak a vendégek kapujába.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .